Az előző leveleimben arról meséltem, mi mindent tartalmazhat a csapvíz, és ezeknek milyen hatásai lehetnek a babákra. A mostani levelemben arról fogok írni, milyen problémákkal járhat a csapvíz közvetlen fogyasztása (akár ivásra, akár főzésre).
„Az újszülöttek egészségét súlyosan veszélyeztethetik az ivóvíz klórozása során keletkező melléktermékek, ha a kismama azt egy bizonyos mennyiség felett fogyasztja!” – állítják egy brit tanulmányban, amely a maga nemében az első volt a világon.
Szakértők szerint Magyarország sok területén is fennállhat ez a kockázat, mert a káros anyagok koncentrációja meghaladja a Nagy-Britanniában veszélyesnek bizonyult értéket.
A klórozott vízben keletkeznek az úgynevezett trihalometán vegyületek, mint melléktermékek. Az általuk okozott lehetséges súlyos egészségügyi következményekre a közelmúltban a Birminghami Egyetem szakemberei hívták fel a figyelmet. Közel 400 000 kisgyermek egészségügyi adatait elemezték tanulmányukban, és azt állapították meg, hogy azok az állapotos asszonyok, akik olyan helyen élnek, ahol túlzottan klórozzák a vizet, nagy veszélynek teszik ki a gyermeküket, ha naponta minimum két liter csapvizet elfogyasztanak (amely mennyiségre egyébként szükségük lenne).
Nagy Britanniában azokon a területeken, ahol a trihalometán vegyületek átlagos koncentrációja tartósan meghaladta a 20 mikrogramm/liter értéket az ivóvízben, 60%-kal megnőtt a veszélye annak, hogy a kisbaba lyukas szívvel születik, és 50%-kal annak, hogy farkastorokkal, vagy az agy fejlődését érintő rendellenességgel jön a világra.
Akkor nézzük meg, mi a helyzet Magyarországon, ahol a lakosság zöme csapvizet használ.
A szakember elmondta: a brit tanulmányban említett trihalometán vegyületek megengedett határértéke az Unióban a vizsgálatban elváltozásokat okozó mennyiségnek ötszöröse (azaz 100 mikrogramm/liter), míg Magyarországon is a veszélyesnek talált érték 2,5-szerese (50 mikrogramm/liter).
Vannak szakemberek, akik cáfolják ezt az állítást. Mindenesetre én azt mondom, jobb, ha odafigyelünk a kockázatra, míg eldől, hogy kinek van igaza ebben a témában.
A terhes anyák, a daganatos betegek, az idősek és a kisgyermekek esetében feltétlenül ajánlott érdeklődni a helyi vízszolgáltatónál a vízminőségi adatokról – így a trihalometánok koncentrációjáról – is. Amennyiben ez az érték meghaladja a tanulmányban említett 20 mikrogramm/liter értéket, mindenképpen kerüljük annak a víznek a fogyasztását.
Vízszűrővel eltávolíthatók a klórozási melléktermékek
Vízszűrővel eltávolíthatók a veszélyes vegyületek. Az aktív szénnel működő és KDF technológiát is alkalmazó háztartási vízszűrők megkötik az oldott szerves anyagokat, ezért alkalmasak a klórozási melléktermékek eltávolítására, a klóros mellékíz ártalmatlanítására, és más kellemetlen ízektől, szagoktól, vizet színező vegyületektől is megszabadítanak.
A trihalometánok káros egészségügyi hatásai
A víz fertőtlenítése során a klór kémiai reakcióba lép a vízben lévő szerves szennyezőanyagokkal, aminek következtében a tanulmányban vizsgált trihalogén-vegyületek (klórozott szénhidrogének, metánszármazékok, daganatkeltő vegyületek, klóraminok, kloroform) is keletkeznek. Különböző állatkísérletek alátámasztották, hogy a trihalometán-származékok határérték feletti megjelenése az ivóvízben magasabb arányban okozhat szív- és érrendszeri betegségeket, de felelős lehet daganatos betegségek (főleg emésztőrendszeri daganatok, hólyagrák, prosztatarák), és egyes allergiás kórképek (asztma, pollenallergia) kialakulásában is.
A következő levelemben a KDF technológiáról írok, arról, hogyan szűri ki a káros anyagokat a vízből...
Baráti üdvözlettel:
Soltész Gábor
Természetgyógyász és Egészség Tanácsadó
Ui: amennyiben azonnali megoldásra van szükséged garantált tisztaságú ivóvízre:
Ha csak a fürdővizet szeretnéd biztonságosabbá tenni: