Fürdetés élvezettel?

Igen, lehetséges!!! Mi kell hozzá? Például egészséges, tiszta fürdővíz.

Csecsemőfürdetés mellékhatások nélkül?

Igen, ez is lehetséges. Nem kell hozzá más, csak egészséges, tiszta fürdővíz. És Honnan? Természetesen a csapból, EGY KIS KIEGÉSZÍTÉSSEL. A részleteket tovább olvasva megtalálod.

Tisztában vagy a babafürdetés lehetséges veszélyeivel?

A Te babád bőre is túlérzékeny, fürdetés után kipirosodik és viszket?

Netán már az ekcémás tünetek is megjelentek, a különböző krémek pedig nem segítenek?

Megoldásban gondolkodsz és nem tüneti kezelésben?

„A kismamák rendszeresen panaszkodnak arról, hogy babájukon a fürdetés után piros foltok jelennek meg. Kezdetben különféle gyógykenőcsöket írtam fel nekik, úgymond tünetileg próbáltam kezelni a problémát, ami sajnos nagyon kevés esetben hozott javulást. A legtöbb babánál továbbra is jelentkeztek a piros foltok, az anyukák pedig kétségbe voltak esve.

Nemrég találkoztam egy régi kedves ismerősömmel. Ő már régóta foglalkozik azzal, hogyan lehet garantált tisztaságú vizet előállítani például a csapvízből.

Elmeséltem neki, hogy mennyi anyukának van gondja a fürdetéssel, és az azt követő pirosodással, valamint az ekcémával. Erre ő azonnal tudta a MEGOLDÁST.

dr. Havasi Mária gyerekorvos

Külföldi cikkek linkei

Minden bizonnyal azért kerültél erre az oldalra, mert szeretnél további információkhoz jutni a babafürdetés veszélyeivel kapcsolatban, és keresed a megoldást. A MEGOLDÁST, hogyan tudsz úgy gondoskodni a babádról fürdetés közben is, úgy megvalósítani a baba ápolását, hogy az minél kevesebb újabb veszélyforrást rejtsen.

„Már mindent tudok a csapvíz veszélyeiről, csak a MEGOLDÁST kerestem, így azonnal cselekszem és MEGRENDELEM a zuhanyszűrőt”

Annak idején, amikor a húgom megszülte első gyermekét, ő is szembesült ezzel a problémával.

Hozzám fordult, mondván, „már olyan régóta foglalkozol a vízzel, mondd már meg, mi lehet a baj.”

Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek, a klór a ludas a dologban. Ez az anyag képes a bőrön keresztül is felszívódni, és jelentős károkat okozni testünk külső védelmi rétegében, a bőrben…

Abba pedig jobb nem is belegondolni, hogy egy nemrég született baba, akinek az ellenálló képessége még nincs is kialakulva, milyen veszélyeknek van kitéve.

Sajnos a csapvíz akár vegyszereket, műtrágya és gyógyszermaradványokat is tartalmazhat. És bizony ezekkel az amúgy sem veszélytelen anyagokkal, ha reakcióba lép a klór, még veszélyesebb vegyületek jönnek létre.

A személyes ígéretem és hitem feléd:

Amikor a végére érsz ennek az oldalnak, és figyelmesen elolvasod az itt található információkat, akkor tudni fogod, hogy végre megtaláltad a legjobb megoldást, amivel a babád egészségét megóvhatod.

Soltész Gábor

Babafürdetés mindkettőtök örömére

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy milyen hatással van a csapvíz a kisbabád egészségére, ha szeretnél minden kérdésedre személyes választ kapni, és ha szeretnél értesülni minden újdonságról és akcióról, akkor jó helyen jársz. Kattints az AKAROM gombra!

“Kisbabám minden fürdetés után rettenetesen sírt amikor megtöröltem testét, és sokáig nem tudtam rájönni, mi lehet az oka.

Magamat hibáztattam, úgy gondoltam, valamit nem csinálok jól.

Mikor azonban jobban odafigyeltem, rájöttem, hogy a fürdés utáni törölközés irritálja a bőrét.

Elgondolkodtam, hogy fürdés után nekem is nagyon kiszárad a bőröm. Valószínűleg ez történhet vele is, de mivel az ő bőre még sokkal érzékenyebb, mint az enyém, ezért neki minden bizonnyal még fájdalmasabb a törölközés.

És akkor leesett… ezt a kiszáradást semmi más nem okozhatja, csak a csapvíz, vagyis az abban lévő dolgok. Ekkor elkezdtem kutatni, és rátaláltam a megoldásra, hála Gábornak!”

Nagy Eszter, kismama, Budapest

A csapvízben továbbá olyan gázok is előfordulnak, melyek rákkeltő hatásúak. Ezek a gázok nem csak a bőrön keresztül, hanem a meleg vízben történő fürdés esetén belégzés által is bekerülnek a baba szervezetébe…

Innen meg már ugye nem is kell folytatnom, hogy a véráram segítségével bárhová eljuthat…

Köszönöm ennyi elég volt, kérem a zuhanyszűrőt

Vannak olyan, komoly kutatásokon alapuló vélemények, melyek szerint a baba a fürdésnél százszor inkább mérgeződik, mint a klórozott csapvíz fogyasztása esetén.

Szerencsére már egyre többen ismerik ezeket a tényeket, és a gyerekorvosok, védőnők is egyre többször hívják fel a kismamák figyelmét a fennálló veszélyre.

Most joggal teheted fel a kérdést, hogy mit lehet az ellen tenni, hogy mindezt a veszélyt elkerüljük.  Mivel a legtöbb ember nem sokat tud a klórról, most megosztok veled egy két dolgot, amit jó tudni.

Biztosan hallottál róla, hogy a klórt a világháborúban harci gázként használták, és had áruljam el, nem azért, hogy a szemben álló felek egymás egészségét óvják. A klórt manapság a csapvíz fertőtlenítésére használják, mivel elpusztítja a vízbe kerülő élőlényeket, mikrobákat, stb.

De természetesen NEM CSAK a vízben lévőket pusztítja, hanem minden élőt, amivel útja során találkozik.

Így például, mivel veszélyes idegméreg, károsítja az agyat és a központi idegrendszert.

Ezen kívül jelentősen gyengíti az immunrendszert, mind külsőleg (a bőr az immunrendszer külső védőfala), mind belsőleg, így teret biztosítva az allergiás és asztmatikus megbetegedéseknek is, és nem kell említenem, az ilyen irányú problémák száma is milyen mértékben emelkedik a csecsemők és kisgyermekek körében.

Amerikában például kimutatták, hogy a klór magas szintje az ivóvízben növeli annak kockázatát, hogy a várandós nők elvetélnek, koraszülött avagy születési rendellenességben szenvedő babát hoznak a világra.

Tehát már a kismamánál sem mindegy, hogy milyen vizet fogyaszt, és milyen vízben fürdik, mert jelentős hatással van a születendő baba egészségi állapotára.

Arról is biztos hallottál már, hogy a szabad gyökök az egyik okai többek között a rákos megbetegedéseknek, az autoimmun betegségeknek, és a már említett bőrbetegségeknek. Akkor had áruljam el, hogy a klór is szabad gyök!

A baba és a mama örömére

Mi a megoldás tehát, hogyan kerüljük el, hogy gyermekünk szervezetét megóvjuk a klór pusztításától?

Minden bizonnyal az, hogy az a fürdetésnél használt víz „garantáltan” ne tartalmazzon se a klórt, se egyéb más szennyező anyagokat.

Elárulom, a legjobb helyen jársz, hogy megtaláld a legjobb, és legkényelmesebb megoldást erre az égető problémára!

A MEGOLDÁS:

Zuhanyszűrő!

Ez a páratlan szerkezet eltávolítja a mikroorganizmusokat, a klórt, az arzént, ólmot, higanyt, krómot, a víz elszíneződését okozó vasoxidot, a különféle korróziógátló anyagokat, a csapokat károsító lebegőszennyeződéseket és a kellemetlen íz és szaganyagokat, valamint meggátolja a baktériumok, vírusok, gombák és algák elszaporodását, és megköti a mérgező gázokat.

Milyen előnyökhöz jutsz a zuhanyszűrő használatával?

  • garantáltan klórmentes vízben fürdetheted babádat
  • nem fogják zavarni a különböző kellemetlen íz és szaganyagok
  • biztos lehetsz benne, hogy a fürdővized mentes lesz a nehézfémektől
  • ez a víz nem fogja elszínezni sem a baba bőrét, sem a kádadat
  • a víztől nem lesz ekcémás és kiütéses
  • ebben a vízben fürdetve gyermekedet, nem fog legyengülni az immunrendszere,
  • nincs kitéve a családod sem a különböző bőrbetegségek kockázatának,
  • sem az allergiás és asztmás tüneteknek,
  • a kellemes lágy vizet használva babád számára igazi élménnyé válik a fürdetés, pancsikolás.

A különböző egészségkárosító anyagok ellen régebben külön-külön készülékeket, berendezéseket kellett volna használnod. A zuhanyszűrő azonban nem egy, vagy maximum két probléma ellen nyújt kézzelfogható védelmet, hanem, mivel a legmodernebb technológiákat ötvözték egyetlen szűrőben, így csekély helyet foglalva, esztétikus formában tudtok védekezni a leginkább káros összetevők ellen.

„Nemrég született meg, a már oly régóta várt kislányom. Mivel nagyon megszenvedtünk, mire sikerült megfogannia, és az első gyermek, így mindentől óvtuk, védtük, mégis ekcémás tünetek kezdtek jelentkezni a testén.

Az egyik kismama ismerősömtől szerencsére már hallottam arról (ő a fiával járta végig az ekcémával kapcsolatos tórtúrát), hogy mi okozhatja kislányomnál az ekcémás tüneteket. Tudtam mit kell tennem. Azonnal beszereztem egy zuhanyszűrőt, hogy kiszűrje a csapvízből a klórt és társait, melyek mérgezték a gyermekemet.

Már az első fürdetés után csökkenni kezdtek kislányomnál a kellemetlen viszkető tünetek, és két hét múlva teljesen eltűntek testéről a piros kiütések. Sőt, nekem sem szárad ki annyira a bőröm, mint előtte. Sokkal kevesebb testápolót használok azóta. Csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Kerékgyártó Tímea kismama, Szombathely

A zuhanyszűrő használata a lehető legegyszerűbb. Csak fel kell helyezni a zuhanycsapra, és ezen keresztül fog folyni a tiszta víz. Nagyon könnyen és egyszerűen, 5 perc alatt felszerelhető, mindösszesen be kell iktatni a csaptelep és a zuhanycső közé.

Zuhanyszűrő bekötése

és felszerelve:

zuhanyszűrő felszerelve

Sajnos a jelen gazdasági helyzetben nem valószínű, hogy a klór helyett más, baba barátabb technológiát kezdene el használni a vízmű…

A megoldás kényszere és lehetősége tehát a kezedben van!

Kiszámoltad már valaha is, havonta mennyit költesz babaápolási termékekre?

Amikor elkezded használni a zuhanyszűrőt, kevesebb babaápolóra, olajra, stb. lesz szükséged, ennek ellenére mégis sokkal hatékonyabban fogod használni ezeket, ugyanis a klór csökkenti ezek hatását, megnehezítve a bababőr egészségének megőrzésére tett törekvéseidet.

Milyen előnyökkel jár számotokra a zuhanyszűrő használata?

  • Minimum azzal, hogy megnyugtatod magad, hogy Te mindent megtettél babád egészsége érdekében.
  • Várhatóan a fürdetővízzel jelentkező minden probléma ellen védelmet biztosítasz, és maximálisan biztonságban van babád és Te magad is…

Hogyan tudsz hozzájutni a zuhanyszűrőhöz?

Itt tudod most megrendelni!

Az egészség ára pénzben nem kifejezhető. Azonban azoknak az eszközöknek az árát, melyek segítenek megóvni azt, igen is meg lehet határozni.

Számoltad már valaha, hogy mennyit költesz rájuk havonta? 20 vagy 30 ezret? Esetleg még többet?

És mennyit fizetnél a zuhanyszűrőért? Mondjuk 20.000 forintot? Vagy csak tízet?

Annyit mondhatok, hogy bármennyit is mondasz, annak a többszörösét éri. Azonban azt szeretném, ha minél kedvezőbb áron tudnál hozzájutni a zuhanyszűrőhöz.

Ha most rendelsz, akkor már 6.970 forintért a tiéd lehet a zuhanyszűrő.

Azt sajnos nem garantálhatom, hogy holnap is ennyiért megkapod, mivel a forint instabil helyzete miatt előbb-utóbb növelnem kell ezt az árat! Azonban az biztos, hogy ma még ennyiért megvásárolhatod.

Nem szalasztom el a lehetőséget, megrendelem zuhanyszűrőt, mert minél előbb biztonságban akarom tudni babámat és családomat!

Érezd a biztonságot, érezd, hogy biztonságban van a babád, és biztonságban vagy Te is…

Gondold meg jól, és dönts!

Azonban most egy különleges ajánlattal is szolgálok Neked!

Engedd meg, hogy levegyek minden kockázatot a válladról.

Rendeld meg, és én 100%-os megelégedettségi, és pénz visszafizetési garanciát vállalok a zuhanyszűrőre

Ha nem vagy teljesen megelégedve a zuhanyszűrővel, mindösszesen annyit kell tenned, hogy a kézhezvételtől számítva 30 napon belül pár sor kíséretében visszaküldöd, és én kérdezés nélkül visszafizetem az árát.

Ez az én garanciám, mert tudom, hogy mekkora segítség lesz ez az életedben, és semmi máshoz nem fogható előnyöd származik a zuhanyszűrő használatából.

Igen! szeretném biztonságban tudni babámat fürdetésnél is, kérem a zuhanyszűrőt!

A zuhanyszűrő:

  • – nem csak egy sima mechanikus szűrő, amely megfogja a nagyobb lebegő szennyeződéseket (homok, rozsda, stb.)
  • – nem csak egy hagyományos aktív szénszűrő, amely megfogja a vírusokat, baktériumokat
  • – a klórt nem megköti, hanem átalakítja olyan anyaggá, amely nem egészségkárosító, így jóval hosszabb az élettartama, mivel nem tartogatja, hanem kimossa a lefolyóba
  • – eltávolítja a vízből a nehézfémeket is
  • – nemcsak megfogja, de meg is gátolja a baktériumok, algák és gombák elszaporodását
  • – a víz, és ezáltal a csapok, kádak, mosdók nem lesznek elszíneződve a vasoxidtól

Mindezek által a megelégedettséged garantált!

Igen, ezektől mind szeretnék én is megszabadulni, minél előbb, máris megrendelem a zuhanyszűrőt

„Ez kész csoda! Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el! Eltűntek a foltok a fiam testéről!”

Hanza Gábor apuka, Lajosmizse

Rendelj most még 6.970.- forintos áron.

Írj, ha kételyed van:

info{kukac}babafurdetes.hu

Kérdezz: válaszolok szívesen.

Szolgálatodban:

Soltész Gábor

A zuhanyszűrő nincs ingyen, de a pénzedért és az erőfeszítésedért mindent megteszek, hogy neked a lehető legjobban megérje.

Ez az egyik legjobb befektetése az életednek. Hosszútávú megelégedettségi garanciát adok hozzá.

Rendeld meg a zuhanyszűrőt, és érezzétek jól magatokat babáddal, családoddal.

„Tegnap kaptuk meg a megrendelt zuhanyszűrőt, amit már nagyon vártunk. Férjemmel azonnal felszereltettem, és az esti fürdetésnél már azt használtuk. Tényleg teljesen más érzés, össze sem lehet hasonlítani a csapvíz eddigi durvaságával, a klóros szaggal. A víz színe és állaga is más, a zuhanyszűrőből lágy, selymes vizet tudok engedni. Csak köszönni tudom a lehetőséget, hogy hozzájuthattam a zuhanyszűrőhöz”

Takács Tímea anyuka, Szigethalom

Ezt a lehetőséget én sem akarom kihagyni, én is ki akarom próbálni a zuhanyszűrőt!

„Barátnőm mesélt arról, hogy gyermekeinél állandóan ekcémás tünetek jelentek meg, és hiába használtak bármit, (még a legdrágább krémek is csak ideig-óráig segítettek), mindig visszajöttek a tünetek. Tulajdonképpen semmi sem használt igazán, amíg el nem kezdték használni a zuhanyszűrőt. Azóta megszűnt minden ekcémás jelenség a gyerekei bőrén.

Igaz, hogy nekem még nincs gyermekem, de az bőröm mindig úgy kiszáradt fürdés után, hogy nem győztem vásárolni a testápolókat. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a zuhanyszűrőt. Egyet mondhatok: nem bántam meg, sőt! Azóta szinte teljesen elhagyhattam a testápolókat, mégis puha és selymes a bőröm.”

Gyurka Zsanett, Debrecen

Én is unom már próbálgatni a testápolókat, inkább kipróbálom a zuhanyszűrőt>>

„Nem vagyok a szavak embere, így csak azt mondhatom, mióta kaptam a sógornőmtől egy zuhanyszűrőt, amiről azelőtt fogalmam sem volt, micsoda, azóta a víz nem büdös, nem sárga, nem rozsdás, nem kell folyton a csapokat súrolnom, nem tudom miért, de kevesebb mosószert és öblítőt használok, és még a gyerekek is sokkal jobban élvezik a fürdést.”

Balogh Piroska, Kunhegyes

Én is szeretném, ha a gyermekeim élveznék a fürdést, rendelek egy zuhanyszűrőt>>

Tekintsük át a tényeket még egyszer:

  1. garantáltan klórmentes vízben tudod fürdetni csemetédet
  2. ezáltal megóvod például az ekcémás problémáktól, a kellemetlen, viszkető foltoktól és hólyagoktól
  3. az immunrendszerét károsító anyagoktól
  4. a szemét, fülét, száját zavaró íz és szaganyagoktól
  5. és még élvezni is fogja a fürdetést. Ne feledd, ő még sokkal jobban érzi, hogy mi a jó a számára.

Kell ennél több?

Fel sem tudom becsülni, hogy mennyi problémát megelőzöl babádnál a zuhanyszűrő használatával.

Megóvod bőrét:

* a viszketéstől,

* kiszáradástól,

* a kiütésektől,

* a különféle bőrbetegségektől!

Megóvod:

* légzőrendszerét a klórvegyületektől,

* belső szerveit a károsodásoktól,

* immunrendszerének legyengülését a kórokozóktól és a klórtól!

És nem mellesleg a nyugalmad, a biztonságérzeted is sokat ér!

Vedd meg most, katt ide>>

Soltész Gábor

ui: Ne feledd, mennyi gondtól és bajtól kímélheted meg magadat ha elővigyázatos vagy, és időben beszerzel egy zuhanyszűrőt! Ezek után mi tarthatna vissza?

Zuhanyszűrő megrendelés

Kapcsolat: